Hírek, események

Jógatábor Vépen

Pin It

Ahogy az elmúlt 25 évben, június 29-e és július 13-a között idén is több százan gyűltünk össze a Szombathely melletti Vépen, hogy részt vegyünk a Vishwaguruji Swami Maheshwarananda által vezetett nyári szemináriumon. Az idei 'Jó egészségért' program kezdők és haladók számára kínált gyakorlási lehetőségeket, főként ászanákat és pránajámát, és a mantrával rendelkező tanítványok számára lehetőség nyílt a spirituális Krija technikák elmélyítésére is. A legifjabbak a gyermekprogramokon gyakorolhattak tapasztalt Jóga a mindennapi életben oktatók vezetésével. 

2018 Vép

A szeminárium a Gurupurnima megünneplésével kezdődött, amelyről korábban részletesen beszámoltunk. Naponta kétszer, délelőtt és este, Vishwaguruji előadásait hallgathattuk és részt vehettünk szatszangokon. Vishwaguruji arról beszélt, hogy hogyan élhetünk egészséges életet, beleértve az egészséges táplákozást. Spirituális témákat is érintett, mint például az élet értelme, az emberi dharma (kötelesség), és lényünk esszenciája, a minden élőlényben - emberben és állatban - egyformán megtalálható Atma (Isteni Önvaló). Emlékeztetett rá, hogy az állatoknak ugyanúgy vannak érzései és félelmei, mint az embereknek; ők is hosszú, boldog életet szeretnének, és ők is szeretik és gondozzák gyermekeiket. Ezért emberként a vegetárius étrend nagyon fontos, hogy az emberiség első parancsolatát kövessük: ahimsa paramo dharma - nem ártani és nem ölni a legmagasabb rendű elv. 

2018 vep 4 Avatarpuriji Phul Puriji

A szeminárium résztvevői szívélyesen üdvözöltek két Indiából érkezett különleges vendéget, Mahant Swami Phool Purijit és Swami Avatarpurijit, akik a szatszangokon megosztották tapasztalataikat és bölcsességüket. 

2018 vep 5

A második héten folytatódott az ászanák, pránajáma és relaxáció gyakorlása különböző szinteken, valamint a Krija Anusthan és a gyermekeknek szóló programok, az előadások témája pedig a Hatha jóga volt. A Hatha jóga jelentése két erő egyesítése az egyensúly elérése érdekében. A HA és a THA a Napot és a Holdat  jelenti, a testben váltakozó két erőt szimbolizálja. A hagyományos, autentikus jógairodalom és az eredeti tanítások szerint a Hatha jóga a belső és külső gyakorlás és megtisztulás útja. Az előadásokon Vishwaguruji részletesen beszélt a Hatha jóga kriják elméleti hátteréről és gyakorlatáról, és több Hatha jóga kriját is bemutattak a Jóga a mindennapi életben rendszer oktatói. 

2018 vep 3 Swami Umapuri 2018 vep 3 Swami Umapuri

Vishwaguruji hangsúlyozta, hogy a Hatha jóga módszereire és megközelítési módjára minden jógaúton (Bhakti jóga - a szeretet és odaadás útja, Karma jóga - az önzetlen cselekvés útja, Gjána jóga - a tudás útja, Rádzsa jóga - az önfegyelem újta) egyaránt szükségünk van. Például a Bhakti jóga érzelmeken alapul, és az érzelmek olyanok, mint a hullámok - egyszer fent, egyszer lent. A Hatha jóga rendszeres gyakorlása segít kiegyensúlyozni az érzelmi hullámokat az akaraterő fejlesztésével és a testi-lelki megtisztulással. 

2018 vep 82018 vep 72018 vep 62018 vep 5

 

Pin It

Jóga a mindennapi életben © 1998-2018 Minden jog fenntartva.